Bennem a nő

Milyen hosszú az út az első vérzéstől az itt és mostig, ahol már lehet szeretni a szarkalábakat, már bele tudok mosolyogni a tükörbe, tudom hordozni, néha még szeretni is a női sorsom, pedig mennyi fájdalom, mennyi szégyen, mennyi hiány, kegyetlen kilók és éles fények, és ki nem mondott nemek, csontig hatoló stigmák, illetéktelen tekintetek, tapintatlan kezek, sehogysevagyjó, túl nagy vagy túl kicsi, hova hízol, mikorszülszmár, lemaradsz, tudd hol a helyed! De egy ideje már hagyom magam olyannak lenni, amilyen vagyok, megtanultam szeretni a szelídséget és a szemem melegét, a szoknyát és a piros rúzst, fogadni a bókot, már megy a beengedés, és el is, ha úgy alakul, hagyom, hogy göndörödjön, pedig régen egyeneset akartam, és hullámzik más is, ciklikusan, szeretni a rossz napokat is, a karikás reggeleket, már nem kell mindig jónak lenni, lehetek százféle, lehetek szabad. Legyetek felszabadult, boldog nők, ti csodálatos nőtársak!