Törékeny

Milyen törékeny az a pillanat, amikor összenézünk, és megsejtjük egymás tekintetében a végtelent, milyen hosszú az út, míg a kezeink összeérnek, míg a formánk egymáshoz alakul, míg sebeken, falakon, jégvirágokon át utat törünk egymáshoz. És ki tudja, hol veszítjük el egymást, az éjszaka csendjében hol fordítunk először hátat, mikor illan el a melegség a szívtájékról, mikor surran ki a mágia az ajtórésen, és indul bomlásnak anyagunk. És már nem látjuk, nem halljuk egymást, kiürülünk és kifordulunk, némán vádoljuk egymást, azért, ami megtörtént és talán egy kicsit még jobban azért, amit elmulasztottunk. Egy félbe hagyott mondat, egy suta mozdulat ahogy a kezed felém nyújtod, egy gyűrődés a lepedőn, egy dallamtapadás - ez marad csak belőled. Belőlem talán még ennyi sem.