Gondolatok a coachingról

A coaching az egyéni fejlesztés egyik leghatékonyabb módja, amelyben nem panelmegoldásokat, közhelyes tanácsokat osztogatunk, hanem mélyen bemegyünk az ügyfél világába, és ott körülnézve (a külső szemlélő előnyös pozícióját megtartva) valódi, személyre és helyzetre szabott megoldásokat keresünk. Az ügyfél mindeközben tanul magáról és a helyzetéről, és jó esetben sikerül a felismeréseit cselekvésbe fordítani. Az igazán sikeres coaching folyamatokban valódi változás, azaz paradigmaváltás történik. Az ügyfél a coach segítségével megtanul más szemmel látni, és igazabb szívvel élni.

A coaching folyamat sikeressége korántsem csak a coach személyiségén, szaktudásán, de legalább annyira az ügyfél nyitottságán, elkötelezettségén is múlik. Coach-hoz, külső segítőhöz fordulni nem könnyű. Az ügyfelet sokszor a szenvedésnyomás tereli arra, hogy szakértőt fogadjon, de ez nem jelenti alapból azt, hogy már az első találkozásnál úgy ül a székbe, hogy hisz a változásban. Az ügyfél sokszor a problémájába beszűkülve érkezik, a saját gondolatai kényszerzubbonyának rabja.

Egy coaching folyamat elején sok félelmet, hiedelmet, falat kell lebontani, mire eljutunk addig a rétegig, ahol az anyag már plasztikus, formálható, ahol az igazi változás elkezdődhet. Egy coach széke "forró szék", amit néhány ügyfél úgy értelmez, mint egy gyóntató fülkét, ahol végre meg lehet szabadulni a sok lelkiismeretfurdalástól, kudarcélménytől. Mások azt várják, hogy provokáljuk őket, vagy épp "ostorral" facilitáljuk a változás folyamatát. A leggyakoribb, hogy abban a reményben ülnek be a székbe, hogy a mindenttudó guru végre megmondja a tutit, technikákat ad, és nem kell tovább a megválaszolatlan kérdések kínzó nyomását hordozni. Az alapérzés, a félelem sokszor ugyanaz: "valami baj van velem, meg kell engem szerelni". Sokszor már a 0. találkozás előtt ott van köztünk a szégyen nehezen áthatolható fala.

Ha a kliensek mélyebben belelátnának abba, hogyan gondolkodik, érez, lát egy coach, talán kevesebb ellenállást tapasztalnánk. Egy jó coach nem a hibákat, hiányosságokat, rossz működéseket keresi, hanem elfogadással közelít ahhoz, akik vagyunk, és közben egyik szemével fölénk néz, és látja bennünk azt is, akivé válhatunk. Első körben arra igyekszik figyelni, amit a kliens jól csinál, ahol az ereje, energiája van, majd lassan finoman megérzi, hogy hol vannak a blokkok, amik megakadályozzák, hogy a legjobbat hozza ki magából.

Ha Carol S. Dweck pszichológiaprofesszor elhíresült fixed / growth mindset modellje szempontjából közelítünk, az ügyfél tulajdonképpen saját rögzült szemléletmódjának a rabja, és olyan módon tekint magára, ami akadályozza a fejlődésben. A leggyakoribb elakadás, amivel az elmúlt 10 évben találkoztam, mindenképpen köthető a rögzült szemlélethez. A kliens valahol érzi, hogy több van benne, vannak vágyai, amiket nem mer konkrét célokká formálni, mert a félelmei általában erősebbek. Ennek következtében langyos vízben, befőtt állapotban éli az életét, ami egyre jobban frusztrálja. Nem mer magasabb pozíciót megpályázni, saját vállalkozást indítani, vagy épp felvállalni egy konfliktust, csak toporog, agyal, az energiái berekednek. Ha egy kicsit mélyebben megnézzük ezt a kérdést, a legtöbbször a kudarctól (és az azzal járó szégyentől) való félelmet találjuk mögötte. Ha eggyel még mélyebbre megyünk, tulajdonképpen mindannyian attól félünk, hogy kiderül, nem vagyunk érdemesek mások szeretetére. Ez a félelem választ el minket attól, akivé válhatnánk.

Ügyfelem azzal keresett meg, hogy láthatatlannak érzi magát a szervezetben, ahol dolgozik. Bár nagy erőfeszítéseket tesz, és mindenkinek igyekszik megfelelni, az elismerés, az előléptetés rendre elmarad. A munka mindig felé gravitál, de mintha a kollégái, vezetője természetesnek tekintené, hogy jól végzi a dolgát. Komolyabb pozíciót megpályázni nem mert, félt a felelősségtől és a reflektorfénytől, amire paradox módon vágyott is. Néhány ülés alatt körvonalazódott, hogy kliensem mindig valakinek az árnyékában "bújkált", és minden olyan helyzettől nagyon félt, ahol "lelepleződhet", azaz kiderülhet, hogy mégsem olyan tehetséges. A hiba lehetősége is lebénította, minden igyekezetével azon volt, hogy tökéletesen, de a háttérbe húzódva csinálja a dolgokat. Ügyfelem felismerte, hogy ha nem vállalja a láthatóság, a sebezhetőség rizikóját, akkor soha nem válhat azzá, aki lenni szeretne. Magtanulta kezelni a félelmeit, átvenni az irányítást a döntései felett, és ráérzett, hogy egy-egy nehéz helyzet azért nem egyenlő a megsemmisüléssel. Megértette, hogy azzá válni, aki ő valójában, bár félelmetes, ugyanakkor igen felszabadító élmény. Tudatosan hozta magát "helyzetbe", és kezdte el felfedezni a spontaneitás, az intuíció, a tudatosság erejét. A folyamatunk végére megtelt élettel, kalandvággyal.

A coach feladata ebben az értelmezésben tulajdonképpen az, hogy a kliens rögzült szemléletmódját fellazítsa, és az ügyfelet a növekedési szemlélet felé orientálja. A segítő kapcsolaton keresztül (elfogadás, empátia, kongruencia) megerősíti a kliens énjét, megemeli az önbecsülését annyira, hogy az képes legyen lépni, kockáztatni, valódi tanulásban lenni. A növekedési szemléletbe megérkezve az ügyfél rádöbben, hogy a nehézségek, botlások elhordozhatóak, a kritika befogadható és átdolgozható, a sikerek átölelhetőek és energetizálnak. Meri vállalni sebezhetőségét, tévedéseit, emberi mivoltát, és lassan de biztosan átlényegül: valódi fejlődésbe, tanulásba, felfedezésbe kezd. A változás nem a célok elérésében érhető tetten igazán, hanem a gondolkodásmód megváltozásában, és ezen keresztül a bátrabb cselekedetekben. Egyetlen jó (coaching) kapcsolat elég lehet ahhoz, hogy a kliens "valakivé váljon", és az egész életén fordítani tudjon.