Miért nem találod a hivatásod?

Rengeteg embert támogattam az elmúlt 13 évben abban, hogy megtalálja a hivatását, az útját, az életcélját, és képes legyen azt élni. Van, akinek "sikerült", és persze van aki - bár sok mindent megtudott magáról, és arról, hogyan érdemes keresni (vagy még inkább találni) - még "úton van" a cél felé (paradoxon!). Újra kísérletet teszek arra, hogy a tapasztalataimat strukturáljam, és segítsek eligazodni ebben a nehéz kérdésben. Sokkal mélyebb rétegek rejlenek a manapság nagyon is felkapott - sőt egyensen nyomasztóvá váló - kérdés mögött (Mire születtem?), mint azt elsőre gondonánk. De vajon miért ilyen nehéz erre a kérdésre válaszolni? 

A suszter cipője

Szokták mondani, hogy a suszter cipője mindig lyukas, hát bevallom töredelmesen: az enyém is az! Ugyanis nem tudok erre a kérdésre egyértelmű választ adni, annak ellenére, hogy több mint tíz éve "élem az álmomat" és embereket segítek, oktatok, fejlesztek. Egyszerű lenne azt mondani, hogy hát erre, de ha figyeltél, biztosan észre vetted, hogy kapásból 3 dolgot soroltam fel és akkor még az írásról nem is ejtettünk egy szót sem. Bár kívülről a szakmai életem könnyen tűnhet álomszerűnek, valójában korántsem az. A helyemen vagyok, az erősségeimet használom, és jó vagyok abban, amit csinálok, és már nem is ma kezdtem, így a szakmai tapasztalat is tartást, integritást ad. Kiváltságos állapot! De ez nem azt jelenti, hogy egy szóban meg tudom válaszolni, miért is vagyok itt - márcsak azért sem, mert reményeim szerint ennek nem egy, hanem számos oka van!

A kérdés rám is vár a következő állomáson: és akkor most hogyan tovább? Mit kezdek a tálentumaimmal, a képzettségemmel, a tapasztalatommal? És ezek a kérdések ott feszülnek a mindennapi apró döntéseimben, reggel, amikor a kávém fölött átgondolom a napomat, és döntök arról, hogy mire figyelek aznap, hogyan osztom be az időm, mit tartok fontosnak, és mit kevésbé, hogyan finomhangolok és állítom be a tevékenységeim közötti egyensúlyt. És ott vannak ezek a kérdések a nagy döntéseimben is: hol képzem magam? Hol dolgozom? Mivel foglalkozom? Hogyan tovább? Idealisztikus elképzelés, hogy egyszer révbe érek, és többé nem kell ezen gondolkodnom! Hiszen változom, és változik az életem is - ami egykor otthonos volt, az most lehet hogy kényelmetlenül szűk. Viszont azt kiválóan érzékelem, hogy mikor vagyok az utamon, és mi az ami idegen tőlem. Egy szavas válaszom még azonban így sem lesz.

Jó kérdések - minőségi válaszok

Egy ideje gyanús nekem, hogy a nagy kérdéssel van a baj. Hogy egy egy szavast (na jó, egy mondatos) választ keresünk egy olyan kérdésre, amit nem lehet ilyen egyszerűen megválaszolni, esetleg ha nagyon akarjuk, maximum tartalmilag (pl embereknek szeretnék segíteni). Hurrá, ez már nagy lépés, de igazából az az érdekes, ami ez után van - a forma. Ezer újabb kérdés tódul az agyunkba: kiknek? hogyan? milyen formában? mit tudok én adni? meg tudok-e belőle élni? hol kezdjem el? A tapasztalatom az, hogy sokkal inkább a hogyannál, mint a mitnél vagyunk elakadva. Mert a szívünk mélyén szerintem tudjuk, hogy mi hív minket, de hogy hogyan realizáljuk ezt, az már fogós kérdés. (Ha nem tudjuk, akkor valószínűleg nem merjük hallani a belső hangot - egy jó coaching folyamatban szinte biztosan eljutunk addig, hogy meghalljuk!). Egy ideje meggyőződésem, hogy a jó kérdések esszenciális jelentőséggel bírnak az árnyalt, valódi önismereti munkában.

Szóval úgy sejtem, hogy ha már évek óta hiába pörgetjük az agyunkat a hivatásunkon, akkor ilyen nagy, szorongató kérdések helyett érdemes lenne egyszerűbb kérdéseket feltennünk magunknak, nap mint nap, önreflexiót gyakorolva. Miben lelem örömöm? Mi a jó nekem? Mi a rossz nekem? Mit szeretnék? Hoppá! És meg is érkeztünk az egyik legnagyobb lélektani taposóaknához: hogy nem érezzük mi a jó nekünk, össze vagyunk zavarodva, emésztetlenül lenyeljük és sajátként tekintünk a rengeteg felénk támasztott vélt és valós elvárásra. Hogy tovább menjek egy szinttel mélyebbre: nincs "engedélyünk" arra, hogy jól legyünk, hogy sikeresek legyünk. És a legmélyebb szinten: tudattalanul ismételjük a múltat, amiben rossz volt - és ez tűnik életnek.

A szív és az ész harca

Nagyon sokszor hallottam kliensektől azt, hogy rosszul érzik magukat a munkahelyükön, mind szakmailag, mind emberileg méltatlan helyzetben vannak, mégis folyamatos belső harcot folytatnak magukkal, hiszen az eszük mást mond mint a szívük. Jó a fizetés, kényelmes az iroda, na meg a presztizs! És jön a bűvös mondat: "Máshogy kellene éreznem magam, nem így kellene megélnem". Mintha ezen változtatni olyan egyszerű lenne! Persze a presztizs, a fizetés, a kényelem fontos dolgok, de biztosan nem eliminálják azt, hogy az ember egyszerűen szarul érzi magát abban, amiben nap mint nap van. Kár ezt masszírozni. Lehet persze finomhangolni, de alapvetően ritkán látok olyat, hogy valakinek valami, ami rossz egyszer csak úgy jó lesz. Kemény munka ugyanis változtatni (üss vagy fuss!). Az önismereti meló ott kezdődik, hogy ezt képes vagyok elismerni: lehet hogy kívülről ez jó állásnak tűnik, de nekem ebben rossz lenni, létezni. Punktum. Ettől még lehet olyan az élethelyzetem, hogy ettől függetlenül elvállalom a nekem rossz helyzetet. De legalább ne akarjam jónak beállítani, megélni! És ha megtehetem, és elmegyek innen, és találok egy olyan helyet, ahol jól bánnak velem, és jó nekem, akkor a frusztrációm elmúlik, és nincs szükség további "pszichologizálásra",

Mondok ellenpéldát is! Sok olyan klienssel dolgoztam együtt, aki nem a munkahelyén, hanem az életében, a bőrében érzi magát rosszul (pl szorong) - ami természetesen kivetül a munkára is. És ilyenkor a legkézenfekvőbb, legegyszerűbb a munkához nyúlni! Ha ezt megváltoztatom, akkor biztosan jobban leszek. És sokszor még rosszabb helyzet jön létre, mert nem ott avatkoztam be, ahol kellett (elsőfokú változás kontra másodfukú változás!). Nagyon nehéz kérdés, hogy pontosan min kell változtatni, és hogyan érdemes neki kezdeni, és ebben egy jó szakember rengeteget tud segíteni. Én abban hiszek, hogy a válasz a legtöbbször is-is: ahol nem jó, onnan el kell menni, de ha ez ismétlődik, akkor alapos önvizsgálatot kell tartani, hogy tudjam, hogyan jönnek létre újra és újra ezek a helyzetek, és mit tehetek, hogy megváltoztassam, hogy ne a múlt éljen engem, hanem eljussak az önbirtoklás állapotába.

Tudjon szeretni és dolgozni

És akkor itt is vagyunk a kályhánál: bár valójában tudom, mit szeretnék (tehát a kérdés nem az, hogy mire születtem, hanem az, hogy hogyan éljem a saját életem? - és ennek számos színtere van), nem tudom megvalósítani, mert az ismerős rossz felé gravitálok, mert nem merek változtati, mert nem érzem, hogy érdemes, képes lennék rá. Ilyenkor nem feltétlenül a kognitív eszközök segítenek, hanem mélyebb önismereti munkára van szükség.

"Tudjon szeretni és dolgozni" - mondta Mérei. Nem is olyan egyszerű ez (egyik sem)! Ne dőlj be a sok felszínes üzenetnek, sztereotíp, leegyszerűsítő felszólításnak a téma körül! Nem véletlenül feszül ez a kérdés olyan sokunk életében! Meg kell dolgozni, ki kell munkálni a hitelességet, a szakmai identitást, az utat, ami a talpad alá símul.

#karrier #hivatás #coaching #pszichológia #életcél