Otthon

Hideg, nyirkos volt a hely, ahonnan jöttél, és te hamar megtanultad átálmodni magad egy olyan világba, ahol te festheted meg a valóságod vásznát, ahol illatosan susognak a fák, szentjánosbogarak világítanak az éjszakában, ahol megpihenhetsz kicsit az Isten tenyerén, és mély magányod feloldódhat néhány kósza, csukott szemmel átélt pillanatra. Amit odakinn nem találtál, azt meglelted idebenn, napról napra építkeztél, míg a szemeid mögött életre kelt világ a menedékeddé vált. Az otthon meghitt, hétköznapi zajai, ajtók csukódása, lábak dobogása, kislámpa kattanása a sötétben, a fogason némán lógó kabátok, villák csilingelése a reggelinél. Otthonos fények, fáradt reggelek, a szélben hajlongó fák árnyéka, a veranda mély csöndje. Szívedben pontos helyrajza, és kilencven fokos szöge lett az otthonnak, a hiány indigójának másolata. Ott, a fenyőerdő szélén.Egyedül ülsz a szobában. Egész takaros, látod a fákat is. Már van perspektívád. Remegő kézzel, de kitartóan sodrod az életed fonalát. A benned élő világról egy szót sem szólsz, senkinek. Némán fürdesz, mosogatsz, teszed a dolgod. Este az üres ágyba helyezed fáradt tested. Ki-be jársz már, szinte lebegve, kedved szerint. A kérdések egyre jönnek: Hogy őrzöd meg magad? Kit engedsz be oda? Mit teremtesz meg onnan, legbelülről? Kettős állampolgár vagy, száműzhetetlenül része mindkét világnak, oda is, ide is, oda se, ide se tartozol.